2012. december 28., péntek

Sleeping Rose -a legszebb novella.

Sziasztok! Most egy novellát hoztam amit múltkor neten szörfölgetés közben találtam. Nem tagadom: ahogy elolvastam sírtam rajta. Egyszerűen tökéletes. Igaz van benne pár rész amit én nem úgy írtam volna,de az én vagyok nem pedig az írója. Ha tetszett és kíváncsiak vagytok egyéb írásaira kukkantsatok be az oldalára. Megéri,mert fantasztikus

Sleeping Rose
Az emberek úgy tartják, hogy azért álmodunk, hogy egy szép napon majd valóra válthassuk őket. Fantáziaképeket, melyeket nem unalmas matekórák esetleg jointok száma, hanem a szívünk diktál akkor, amikor a leginkább van szükségünk arra, amit tudat alatt kívánunk. Azt mondják, hogy nincsen lehetetlen, csak akkor bukhatunk el egy harcot, ha félünk. A félelem olyan, mint a jég. Belülről dermeszt, kívülről fojtogat és a jégbilincset csak olyan erő képes széttörni, amely szikrát szít a szívünkben.
Az én szikrám ő volt.
Ott feküdt mellettem, feje a vállamon pihent, lélegzetvételei a nyakamat söpörték, karja pedig a derekam köré fonódott. Hosszú szempillái olykor megrebegtek. Végigsimítottam éjfekete tincsein és arra gondoltam, vajon mit álmodhat és milyen meseszép tájakon járhat közben.
Bármit feladnék érte. Hegyeket lennék képes megmozgatni, hogy újra elérhessem. Tengereket úsznék át, hogy a kezét foghassam és ha egy világ fog össze ellene, ha a Nap többé nem süt le rá, én leszek az, aki pajzsként áll elé. Az én szívem fogja fel az első golyót, az én arcom égesse az első pofon, az én testem zuhanjon elsőnek a forró betonra, mialatt ő elfut a helyre, melyet csak mi ketten ismerünk. Ha tehetném, a világ összes őrangyalát köré küldeném, hogy sohase ismerje meg a fájdalmat.
Rámosolyogtam, miközben ő békésen aludt.
Na igen… a szerelem gyorsabban veszi el az eszed, mint egy pár leértékelt vörös tűsarkú. Tinikoromban valóban a Humanic kirakata előtt kapott el a sikítófrász, ám ma már elég csupán a szemébe néznem, hogy rájöjjek, mi is a legcsodálatosabb dolog a világon.
Boldogan sóhajtottam fel, majd ajkaim a homlokára nyomtam és egy apró csókot leheltem a bőrére. Szája mosolyra húzódott, majd mocorogni kezdett.
-Schatz, hasadra süt a nap! –súgtam a fülébe, majd végigsimítottam a hátán.
-Süt majd a seggemre is, ha még három órát itt fekszek. –jelentette ki a legnagyobb természetességgel, majd mindketten felkacagtunk.
-Egy utolsó trehány, lusta disznó vagy! –nevettem, majd szorosan átöleltem. Ahányszor a karjaimban volt, úgy éreztem, hogy minden határ köddé válik, minden nehézség a falakon kívülre kerül és amikor érzem, hogy mellettem van, olyasfajta melegség jár át, amelyet senki más nem képes előidézni, csak az, akit a legjobban szeretünk. Erre akkor jöttem rá, amikor először összetalálkozott a tekintetünk sok-sok évvel ezelőtt, egy csodaszép délutánon.
-Szeretlek. –súgta a fülembe, miközben odabújt hozzám és a nyakamba csókolt.
Olyan volt ez a szó, mint egy megfoghatatlan talizmán: ahányszor kimondja, érzem, hogy semmi rossz nem történhet.
De ma ez más volt. Ma minden más volt…
-Szeretlek. –folytattam, majd fölém hajolt és ajkaink egy hosszú csókban forrtak össze.
Minden álmom ő volt. Minden elsuttogott imám, minden papírra vetett vágyam. Mellette lettem igazi nő, mellette éltem át életem legmeghatározóbb pillanatait… amíg el nem jött május 22-e…
Kiszáradt a torkom és ijesztő nyomást éreztem a mellkasomon. Szívverésem pillanatok alatt váltott észvesztő gyorsaságba, a gyomrom pedig mintha öklömnyire zsugorodott volna. Némán áldottam az Istent, hogy ő ebből semmit nem vett észre. Továbbra is úgy ölelt magához, mint a hullámzó tenger a szigetet, és amint mellkasa a bőrömhöz ért, éreztem minden egyes szívdobbanását.
De nekem mennem kell…
-Bill… -suttogtam kicserepesedett ajkakkal és még szorosabban kapaszkodtam belé, nehogy megérezze, mennyire reszketek.
-Igen, kicsim?
-El kell mennem az egyik ismerősömhöz. Gyermeket vár és megkért, hogy segítsek neki babaruhát választani. –magyaráztam. Nyeltem egy nagyot, mintha ezzel az utolsó hazug szót is a gyomromba küldtem volna.
-Valóban? Melyik ismerősöd az? –kérdezte kíváncsian, miután felpillantott rám.
-Hát Catherine. Egy fősulira jártunk.
-Oh… értem. De… nem lehetne kicsit később? –kérdezte, majd ajkait kaján vigyorra húzta és végigsimított velük a nyakamon. Vettem egy nagy levegőt, majd fölültem.
-Nem lehet, sajnos… de megígérem, hogy visszajövök olyan hamar, amilyen gyorsan csak tudok. –kacsintottam, majd egy puszit nyomtam az arcára.
-Jó, de tényleg siess! –dünnyögte.
-Rendben! Addig aludj tovább nyugodtan! –mosolyogva hajoltam le hozzá és még utoljára megcsókoltam.
Ez nem csak egy sima búcsúcsók volt. Ez volt számomra az utolsó kenet.
-Oké. Szia! –szólt, majd fejét a párnára hajtotta és lehunyta szemeit. Amint elfordultam, éreztem, hogy íriszeim könnyekkel telnek meg és sietve indultam a gardróbom felé. Felvettem egy pólót és egy farmert, majd egy levelet tettem Bill laptopjára. Közvetlen mellette állt egy meseszép cserepes rózsa, melyet fél éve kaptam tőle ajándékba az eljegyzésünkkor. Amikor megéreztem a virág bódító illatát, úgy éreztem, mintha egy kést szúrtak volna a szívembe. Szipogva húztam fel a bőrkabátom cipzárját, majd a táskámat a vállamra kanyarítva kisiettem a lakásból.

Előző este… (május 22.)

Az óramutató már a nyolcat is elüthette, amikor keresztülsétáltam Hamburg főterén. Az utca porát eső áztatta, a levegő lehűlve áramlott a házak között. Sietve néztem körül, lábaim sebesen kapkodtam. Gyűlöltem éjszaka az utcán lenni, mert féltem azoktól a dolgoktól, melyeket az éj függönye eltakar. Minden hely, amely nappal szelíd és átlagos, éjjel rémisztővé és titokzatossá válik. Elveszett lelkek bolyonganak a sötét fák között, alvilági kutyák nyomait világítja meg a Hold és a levegőben mintha korom örvénylene.
Éreztem valakinek a tekintetét végigsuhanni a bőrömön és amint befordultam egy kisutcába, szinte sólyomként csapott le rám egy idegen. Megragadta a karom, majd tenyerét a számra tapasztotta.
-Ide a pénzt te ribanc, különben széttépem a picsád! –üvöltötte a fülembe, áradt belőle az alkohol szaga. Nem láttam az arcát, de éreztem, hogy ápolatlan és hogy szinte ragad a mocsoktól a kabátja. Reszkettem és sikítani akartam, de ha ajkaim szabadok lettek volna, még akkor se tudtam volna egy árva hangot kinyögni a sokktól.
Nem volt nálam pénz. Se bankkártya. Csak a barátnőmnél voltam filmet nézni, mivel Bill nagyon későn ér majd haza. Kitépte a kezemből a táskámat, majd a járdára szórta a benne levő dolgokat. Engem egy percre sem engedett el, a lábával rugdosta szét a cuccaimat a pénztárcám után kutatva. Amikor rájött, hogy nincs nálam a tárcám, egy hatalmas pofonnal küldött a macskakőre.
-Mi az, hogy nincs pénzed?! –üvöltött rám, majd hasba rúgott. Felsikoltottam a fájdalomtól és összekuporodtam.
-Hagyjon már békén! –kiabáltam sírva és megpróbáltam föltápászkodni. Ő a könyökével egy hatalmasat ütött a hátamra, melynek hatására a földre zuhantam. Összetört bennem minden remény. Elfogott a rettegés és megbénított, minden időérzékemet elvesztettem. Sírástól reszketve lapultam a földön, vártam a további ütéseket... túl gyenge vagyok hozzá képest, hogyan tudnék védekezni?
Ekkor megcsillant ujjamon a jegygyűrűm és eszembe jutott ő. Eszembe jutott Bill Kaulitz, amikor már a megszokott módon eszi le magát spagettivel, hogy sosem tud beágyazni maga után és hogy képes három percre bárhol ledermedni az ijedtségtől, ha fekete macskát lát. Eszembe jutott, mennyire részegek voltunk húsvétkor és nem az alkoholtól fájt a hasunk, hanem a röhögéstől. Eszembe jutott minden együtt töltött éjszakánk és reggelünk, minden csókja, minden érintése… a díjátadók, az újságcikkek, melyekkel folyton ugrattam. Eszembe jutott a pillanat, amikor közösen festettük ki a lakást és amikor eltörte Tom gitárját, egy felém célzott díszpárna segítségével… és melyről természetesen azóta sem tud a bátyja.
Éreztem, ahogy meglágyul a szívem minden kedves emlékkép hatására.
Fel kell állnom.
Érte.
A következő ütést szinte meg sem éreztem, arrébb gurultam a földön, majd amilyen gyorsan csak ment, felálltam és ököllel estem neki a csavargó arcának. Kifelé löktem az utcából, hogy aztán gyorsan elszaladhassak. Ő a lábával vágott vissza és nem egyszer rúgott sípcsonton, de az arányunk annyiban állt, hogy kettőt léptem előre és csupán egyet hátra. Összeszedtem minden erőmet és egy hatalmasat löktem rajta. Ő a lendülettől hátra tántorodott, én pedig azonnal megfordultam és futásnak eredtem. Ám az utca sarkáról 2 tompa puffanás ütötte meg a fülemet…
A lábaim rögtön a földbe gyökereztek. Lassan megfordultam és láttam, hogy a férfi az úttesten fekszik eszméletlenül. Láttam, hogy a fejét vér borítja és az őt elgázoló autót mintha a föld nyelte volna el. Ott voltak körülötte a táskámból kiöntött pipereholmijaim és az újságom. De nem mertem odamenni a közelébe… még mindig sírtam és reszkettem a félelemtől, egyszerűen sokkolt, ami történt. Megfordultam és futni kezdtem, meg sem állva hazáig…

Bill még nem volt otthon. Bekapcsoltam a TV-t, hogy legyen valami háttérzaj, mert megkattantam volna a csöndben. Hiszen az utcán is néma csönd honolt, amikor megtámadott az az idegen…
Amikor lehunytam a szememet és megjelent előttem az arca, amint belém rúg, ismét elfogott a rettegés, és könnycseppek kezdtek el záporozni a szemeimből.
Megpróbáltam lenyugodni. Feltettem a tűzhelyre egy kis vizet, hogy majd teát csináljak belőle és amíg felforr, addig gyorsan lefürdök. Muszáj összeszednem magam. Bill rengeteg időt tölt a stúdióban, ami nagyon ki tudja fárasztani és nem akarom még ezzel is stresszelni, ami ma történt. Nem sérültem meg súlyosan, nem ért komolyabb anyagi kár. A férfi pedig… megérdemli. Hiszen a karma mindenkire lecsap, aki a másik embernek kárt okoz.
Gyorsan felnyaláboltam a hálóingemet az ágyról és elmentem fürödni. Negyed óra múlva jöttem ki és szerencsére sikerült lenyugodnom. Miközben fésültem a hajam, a híradót figyeltem a TV-ben.
A következő képek hatására pedig kiesett a hajkefe az ujjaim közül…
„Alig fél órája gyilkosság történt Hamburg belvárosában a Pietro utcában. Egy köztéri kamera rögzítette, amint egy férfi és egy nő dulakodnak. A férfi a nő táskáját az utcán ürítette ki, aki ettől olyannyira felmérgesedett, hogy a társával való dulakodás után egy autó elé lökte őt. A férfi azonnal meghalt, a nő azonosítása pedig folyamatban van, legkorábban holnap délután tud a rendőrség körözést kiadni ellene.”
Ez nem lehet más, csak egy beteg vicc… ilyen nem történhet meg… méghogy én, gyilkosként? Aki nyaranta az állatkertbe ment önkéntes munkára iskolaidőben és aki nyolc éve mossa Németország egyik leghíresebb rocksztárjának gatyáit? Én, aki már anya szeretne lenni és aki bőrgyógyászként dolgozik?
Falfehéren rogytam le a kanapéra. Ennek csak egy rossz álomnak kell lennie, amelyből majd felébredek és aztán felkacagunk mind. Ezt biztos csak az ijedtség teszi és semmi, de semmi komoly nem történt.
Aztán rájöttem, hogy ez a valóság. Minden bizonyíték ellenem vall. Ki fog nekem hinni? Mi lesz, ha Bill megtudja, hogy köröznek? Mi lesz, ha a karjaiból ráncigálnak ki és a szeme láttára vernek bilincsbe?
Alig kaptam levegőt. Képtelen voltam mindezt felfogni. Kikapcsoltam a TV-t, majd a tenyerembe temettem az arcom. Az az élet, melyet a születésünkkor kapunk, képes csodákat teremteni, váratlan dolgokat előidézni és álmokat valóra váltani. De ugyanakkor hajlandó undorító játékokat játszani velünk, melyből csak nagyon kevés esetben kerülhetünk ki győztesen.
Ekkor meghallottam, hogy fordul a kulcs a zárban és belépett az ajtón a szerelmem. Fölpattantam és a karjaiba futottam. Bill nevetve ölelt át, majd azonnal sztorizni kezdett.
-David egy őspöcs, harminc elmúlt és belerakja a lábost a mikróba, te láttál már ekkora idiótát? Azt hittük, ránk robbantja az egész stúdiót, komolyan, itt még dolgozni is merő életveszély!
Nem engedtem el, hanem mosolyra húztam a számat és mélyen magamba szívtam az illatát.
-David csak figyelmetlen. –szóltam végül.
-Frászt, ő nem figyelmetlen, hanem HÜLYE! –kontrázott rá Bill, miközben a szék támlájára akasztotta kabátját.
-Holnap biztosan jobban fog viselkedni!
-Ajánlom is… amúgy ha nem gáz, én most nem fürdök le, hanem megyek durmolni. Gyere te is. –kacsintott rám, majd karját a derekam köré fonta.
-Majd holnap fürdünk együtt. –mosolyogtam rá, majd követtem a hálószobába, miközben jól tudtam, hogy mi már soha többet nem fogunk együtt pancsolni…

Május 23. - délelőtt

A cipőm kopogása volt az egyetlen hangforrás a kihalt kisutcában. Ismertem ezt a helyet. Szinte senki sem jár errefelé. Néhány autó húzott el itt naponta és egy kezemen is meg tudnám számolni, mennyi ember. Gyenge voltam, üres és tönkretett. Vettem egy mély levegőt, majd belenyúltam a táskámba. Egy percet sem kellett keresgélnem, ujjaim azonnal a markolat köré fonódtak. Éreztem, ahogy a szívemet keserves fájdalom járja át, szemeim pedig könnyeket ontottak.
Összetört minden álomkép, amely eddig az életemben megjelent. Percek alatt összezavarodtam… mi lesz ezután? Mi lesz Vele? Mit szólnak a barátaim, a családom? És ha nem teszem meg? Hogyan néz majd rám? Hány évre fognak a sittre vágni? Élhetem majd valaha ugyanazt azt az életet, melyet eddig?
Nem. Soha. Valaki odafönt ezt akarta…
Nyeltem egy nagyot, fejem még mindig zúgott a rengeteg gondolattól, melyek örvényként kavarogtak bennem. Lassan kivettem a kezem a táskámból, ám markomban egy fegyver lapult, melynek csövét a halántékomhoz tartottam…

-Mama, léteznek tündérek? –kérdeztem hét évesen a nagymamámtól, miközben a háza udvarán szappanbuborékokat fújkáltunk.
-Persze, hogy léteznek, kicsim. –válaszolt mosolyogva, majd belefújt a kis fehér karikába, amely szivárványos labdák tömkelegét zúdította a levegőbe. Kacagva pattantam fel öléből és virgoncan kergettem a kicsi gömböket, megpróbálva az összeset minél előbb kipukkasztani. A legnagyobbat viszont túl magasra vitte a szél és és hiába nyújtogattam a karjaim felé, az messzire szállt. Csüggedten mentem vissza hozzá.
-Ha már nagy lennék, biztos el tudtam volna kapni. –duzzogtam, majd karba tett kézzel huppantam le mellé.
-Nem kell nagynak lenned ahhoz, hogy elérhess valamit, kicsim. Ha eléggé kitartó vagy, az egész világot a kezedben tarthatod. –mosolygott rám, majd magához ölelt. A világról pedig leginkább egy ember jutott eszembe…
-Bill, kifut a tej! Hallod??? Neeeeeee! –felvisítottam, mire ő is kiszaladt és majdnem fellöktük egymást, olyan hévvel zártuk el a gázt. A tűzhelyen gőzölögve áradt szét a tej, mintha csak egy hófehér lávát lövellő vulkán tört volna ki.
-Hát… ha hozok kiskanalat… akkor innen is le lehet enni. Nem? –kérdezte Bill tarkóvakarászás közben.
-Nem azt mondtad, hogy tudsz tejbegrízt főzni? –korholtam le, miközben megpróbáltam rendet teremteni a konyhában.
-Ehm… én… én tudtam. Csak… csak elfelejtettem! –mondta Bill olyan magabiztossággal, mintha a német himnuszt fejezte volna be.
-Persze… én is ezt mondanám, ha kormány mögé ülnék és fának vezetném a kocsit! –nevettem. Ekkor mögém lépett és átölelt hátulról.
-Akkor majd leszek a légzsákod. –kacsintotta, majd megcsókolt.

Amint ajkai az enyémhez értek, visszazökkentem a valóságba.
„Legalább az utolsó emlékem tőle származott…” –gondoltam összetörten, majd könnyben ázott szempilláim összezárultak és meghúztam a ravaszt.

Május 23. – este

Bill feldúltan viharzott be a lakásba.
-Nadine! Hol vagy? –kérdezte ingerülten, majd körbesietett, hogy feltérképezze a ház minden szegletét. De nem voltam sehol. Testileg legalábbis…
A kezdeti idegességét félelem váltotta át. Ötlete sem volt, hol lehettem, mi történik velem és hogy miért is köröznek pontosan. Csak annyit tudott, hogy nem vagyok mellette. És örök rejtély, mikor ölelhet magához újra. Félelem kaparta a torkát, mellkasa vadul zihált. Aztán észrevette a levelemet a laptopján.
-Nadine, mi ez? –suttogta elcsukló hangon, majd felnyitotta a borítékot és remegő kezekkel húzta ki belőle a levelet. Leült a székre, majd olvasni kezdett.

Bill!
Úgy terveztem, hogy mindent papírra vetek, amit irántad érzek, de aztán rájöttem, hogy ezer lap sem lenne elég, hogy elmesélhessem, milyen hatással voltál rám az elmúlt évek alatt. És tudom, hogy most össze vagy zavarodva… olyan dolog miatt köröznek, amit el se követtem. Valóban én löktem a kocsi elé azt a férfit, de nem azért, mert meg akartam ölni, hanem azért, hogy elmenekülhessek, ugyanis ő támadott rám. Ki akart rabolni, de nem volt nálam pénz és emiatt megvert. Ezért aludtam abban a hosszú hálóingben. Én csak haza akartam menni hozzád és megszabadulni tőle, de az egyik lökés túl nagyra sikerült, az autó pedig véget vetett a dulakodásunknak. És most minden ellenem szól és nem akarom, hogy a szemed előtt börtönözzenek be és hogy az egész világ egy utolsó mocskos bűnözőnek állítson be. Az téged is besározna. Hiszen tudod, mindenki azt látja, milyennek mutatod magad, s csak kevesen értik, milyen vagy valójában. Ugyanez zajlik most velem. Rám ragasztják a gyilkos nevet, melyet életem végéig viselni fogok és nem is tudják, ki vagyok én igazából. Nem akarok így élni. És amikor ezeket a sorokat olvasod, rá fogsz jönni, hogy én már nem vagyok köztetek. De odafentről örökké vigyázni fogok rád. Addig, amíg lélegzel, addig, amíg mozogsz… mindig ott állok majd mögötted és elvezetlek az álmaid felé. Csak higgy bennem. És köszönöm, hogy Isten valóra váltotta az én álmomat és megismerhettelek téged. Életem legcsodálatosabb időszakát töltöttem veled. Soha nem foglak elfelejteni!
Szeretlek

                                    Nadine


Bill elsápadt majd megdermedt ujjakkal rakta vissza a levelet a laptopjára. Úgy érezte, mintha szíve már nem verne többé és mintha tüdejét valami láthatatlan erő szorítaná össze. Könnyei kicsordultak, majd halkan ennyit szólt:
-Miért…?
Miért nem volt itt előbb, miért ment el egyáltalán otthonról, miért nem vette észre a sebeimet, miért kellett mindennek megtörténnie…
Amikor megcsörrent a mobilja és egy rendőr szólt bele, már tudta, milyen hírt kap. Amint kinyomta a készüléket, csak a szaggatott sírása hallatszott még nagyon hosszú ideig az ágyunkból…
Egy héttel később volt a temetésem. A sírkövem egy keresztet formázott, a márványba pedig Sleeping rose volt belevésve. Bill csináltatta. Senkit sem engedett beleszólni, milyen legyen az utolsó utam. A sírkő mellé azt a rózsát ültette, melyet az eljegyzésünkkor ajándékozott nekem, és amely mellett a búcsúlevelem is volt. Végig Tom karolt belé azon a napon. Ott legbelül még ma sem heverte ki, hogy elveszített. Ahogy teltek az évek, a rózsa szépen fölfutott a márványkeresztre, naponta bontottak új virágot vérvörös szirmai. Bill gyakran vitt haza belőle. Eltelt rengeteg havas délután, elszaladt megannyi nyáréjszaka… a német rockherceg arcát egyre több ránc barázdálta, ám a rózsák mindig ugyanolyan gyönyörűek maradtak. Akárcsak az ő alvó rózsája, aki annak idején lágy csókkal köszöntötte minden reggel…
írta: Schwarzer Prinz

2012. december 9., vasárnap

78.rész A lányok megőrülnek

,,TH-Bill megcsalja barátnőjét?  
A minap Bill Kaulitz-ot egy ismeretlen nővel látták Milánóban. Egy elegáns étteremben vacsoráztak a Tokio Hotel sikeres koncertje után. Beszélgetés közben mosolyogtak és nevetgéltek. Viszont külön távoztak! Bill megcsalja egyre sikeresebb barátnőjét Emma Bloom-ot?Aggasztó,hogy a fiatalok két külön kontinensen tartózkodnak. Bill a promóciós turnéja miatt hagyta ott Németországot,Emma pedig ismeretlen okokból utazott Amerikába. Tommy Joe Ratliff basszus gitárossal látták Los Angelesben valamint Las Vegasban. A pletykák szerint csak barátok. Az meg,hogy Bill is egy jó baráttal volt: sántít.  

Tom ledöbbenve olvasta a vezércikket.Ott hevert előtte egy halom újság: mindegyik mást írt a német álompárról. 
Épp akkor csoszogott be imádott öcsikéje mikor az utolsó újságot is az asztalra dobta a többi közé.
-Hey! Bill gyere már ide! -paskolta meg maga mellett a helyet. Bill tök kómás fejjel nézett bátyjára. Haja kócos volt,szemei karikásak és még a szája is nyitva volt,ráadásul egy cuki kis kék pizsama féleségben mászkált ami csak a fél popsiján lógott.. Valami ezüst beütésű haló ing lógott rajta aminek inkább női style  volt,de úgy tűnt pont őt abban a szent pillanatban kibaszottul nem zavarja.
-Mi va'? -nézett vissza összeszűkített szemekkel. Semmit nem fogott fel amit mondtak neki. Szokásai meghazudtolva korán kelt,még csak 9 óra volt ami a Bill féle óránál annyit jelent: hajnali 9!
-Gyere ide! Dumálnunk kéne erről a sok,sok újságról. -fejtette ki az idősebbik.
-Tom,nem vagyok beszélő képes passzban,szóval légyszíves halasszuk el picikét későbbre!Egyébként is,ha annyira a környezet védelemről akarsz dumálni,menj fel egy tudós fórumra.
-Jó akkor halasszuk későbbre és majd fog sírni a pofád,hogy miért nem láttad előbb az újságot,mint Emma. Chh...még,hogy környezet védelemről akarok veled beszélni.
-Heee? -értetlenül nézett vissza. -Még csak újságot se olvas...A környeztet védelem meg végképp nem az ő asztala.
-Nem arról beszélek te fasz! -összetekert egy hírlapot és öccse felé dobta. Bill szaggatott mozdulattal hajolt le érte és kezdte olvasni miközben vissza egyenesedett.
-Ez? Csak rendeltem tőle egy...-itt meg akadt.
-Mit? Környezetvédelmi plakátot?
-Lényegtelen.
-Nyögd már ki mi a faszomat rendelgetsz te tök idegen csajoktól?
-Megtudod,időben. -rejtelmes,sunyi mosoly ült az arcára és visszament a szobájába.

Emma telefonja már sokadjára váltott üzenetrögzítőre és Bill sokadjára nyomta ki grimaszolva. Hosszú ujjai végig siklottak a telefon kijelzőjén mire megtalálta az új zaklatható áldozatát aki tuti,hogy fel veszi neki a telefont. Miért is ne venné fel?
-Szia kicsim! -szólt a telefonba Simone csilingelő hangja.
-Szia anya...Lenne egy kérésem. Ráérsz?
-Persze,neked bármikor!
-Felmennél Hamburgba pár napra?
-Hát felmehetek úgy is kell pár jó minőségű festővászon. De miért?
-Tom haverja Dominic tök egyedül vagy otthon Emmával és talán Skylerrel. Szóval féltem a lányokat. Attól tartok már most úgy be vannak állva,hogy lábra se bírnak állni.
-Naa Bill nekem ne hazudj!Lehet kilométerekre vagy,de 20 év alatt kiismertelek annyira,hogy tudjam a hangodból,mi a baj. Szépen mond el,hogy igazából másért aggódsz!
-De...
-Semmi de! -szakította félbe a fiát. -Az anyád vagyok és tudom mikor hazudsz nekem! És amúgy sem vagy túl jó hazudásból. Ugye fiam?
-Na jó... -mély levegőt vett. -Emma az utóbbi két hétben keményen bulizott Amerikában és amikor szórakozik nagyon sok alkoholt bír meginni és képes elszállni. Attól félek,hogy meg... -elcsuklott a hangja.
-Megcsal?
-Nem ezt akartam mondani!
-De ezt akartad mondani! Már megint hazudsz! Rosszul esik,hogy nem bízol bennem!
-Jó,jó,bocsi...csak nehéz veled erről beszélni úgy,hogy nem vagy itt és még ráadásul nem is szereted Emmát.
-Amikor még normális volt szerettem őt,de mióta ilyen zakkant liba... hát tényleg nem a szemem fénye! Olyan érdekes,hogy pont azt csinálod amit Tomból néznék ki. Mindég is szerettétek összezavarni az embereket.
-Nem egy zakkant liba!
-Akkor mire föl ez a nagy aggodalom?
-Csak...hát izé..féltem őt és kész!
-Ha szeret nem csal meg! Ezt róla is el lehet mondani,bármennyire kiszámíthatatlan kis kígyó! Szerelemben nem kell neki más csak te. De ha megcsal akkor gondolkozz el: biztos szeret téged? Igazán te kellesz neki vagy csak a hírnév! Régóta ismeritek egymást az tény és való,de minden apró titkát nem tudhatod. Mindég is hűséges voltál hozzá nem panaszkodhat.
-Persze....-válaszolta. Lehunyta a szemeit.Mindég is hűséges? 

*
Leállítottam a motort. Egy hatalmas villa előtt álltam meg. Mellém Skyler gurult be a Mustángjával. Nem is akárhová tévedtünk... igazából el se tévedtünk. Dominic hívott meg magához,csak úgy formaságból,a következő igazság szerint meg csak az anyja volt, olyan kedves és üzent Don-nal. Ő először körül írta,hogy az anyja olyan mint a mirelit osztályon a hal,aztán egy laza kis látogatást tukmált ránk.
Viszont a Delux család le sem tagadhatja milyen nagy lábon élnek. Hatalmas terület volt kovácsolt vas kerítéssel elkerítve. És maga a ház,hatalmas,tele ablakokkal.
-Wooow! Ez aztán puccos negyed! -csapta be a kocsi ajtót Sky.
-Hát nem piskóta.
-Lányoook! -hallottuk Don hangját a távolból,golfkocsival jött,úgy tötyögött abban a szarban,mint egy nagypapi. -Pont jókor jöttetek épp baseballozni fog az egész család. -állította meg kis kocsit előttünk. -A familia összes nagy fasza itt van.
-Baseballozni? Én nem tudok... -szögeztem le.
-Akkor itt az ideje tanulni! Csüccs ide mellém! -veregette meg maga mellett a helyet. Elindultam és visszanéztem. A vöröske valamit nagyon bámult...
-Hahó Sky ne leskelődj gyere már! -ragadtam karon amire összerezzent.
-Jah bocsi!
Beültem Don mellé Sky pedig hátra. Fülig érő szájjal kezdte el tanulmányozni az ütőket.
-Hé te hímringyó! Ha fejbe baszlak ezzel megdöglesz?
-Kétlem! Ezen a héten még nem szívtam füvet szóval geci jók a reflexeim.
-Nem szívtál füvet? Azt meg hogy csináltad?
-Nem tudom... De te tudsz besaballozni?
-Tudok!
-Áhh akkor csak mis Emma van lemaradva! Pedig ez Amerika nemzeti sportja.
-Nekem Amerika nemzeti sportja az evés valamint a kőkemény állatias szex.
-Ha nem fog összejönni akkor este jössz nekem egy dugással! -kajánul elmosolyogott.
-Tök jó! Úgy is hiányzik a szex!
-Látjátok ezért nem vagyok a párkapcsolatok híve. Ha valami gebassz van nincs kivel lefeküdnöd és majd szét bassz a tesztoszterin.
-Ez tök furi! Nekem cseppet sem hiányzik a szex. -szögezte le Sky. Egy kicsit elhalkultunk és nagy nevetésben törtünk ki.
-Ha valakinek nem hiányzik Tom fasza a puncijába akkor az valahogy nem épp eszű! Már bocsika vöröske. -csapott a kormányra Don.
-Nagy cucc! Nem vagyok egy nagy dugi mániás szóval részemről lezárva.
-Ne mond,hogy éjszaka nem szokott beindulni a fantáziád,hogy mi lenne,ha az ujjacskádat bedugnád a vaginádba? -fordultam hátra.
-Fuuuj! Emma ne mond,hogy te kajak megujjazod magad?
-Nem. De este kipróbálom.
-Akkor zárd be az ajtódat léccike.
-Hogy véletlenül se nézhesd végig?
-Áhh ne beszéljetek már ilyenekről,mert merevedésem lesz és az úgy nem jó. -lefékezte a kocsit. -Akkor induljon a show! -körül nézett a pályán sertepertélő embereken. -Az ott anyám és apám! -mutatott az egymás mellett aló elegánsan öltözött párosra.
-Ők is játszani fognak?
-De hogy is. Ők inkább csak nézik.Túl elegánsak az ilyenhez.
-Jó napot! -köszöntünk illedelmesen a Delux családnak. Volt ott mindenki: unoka tesók,nagynénik,nagybácsik. Még Don haldokló öreganyját is kihozták nézőnek. Skylert befogták dobónak, én meg leültem magamnak a nézőtérre. Pár forma integetett nekem,hogy menjek,de inkább tartózkodtam.
Végül nem maradtam társaság nélkül: Dominic anyja talált meg.
-Ismerős vagy nekem! -ült le. -Dominic új barátnője vagy?
-Nem. Csak haverok vagyunk. Meg egyénként is van barátom.
-Óh értem. Még is ki? Hátha így eszembe jut ki vagy.
-Bill, Bill Kaulitz.
-Óh hát persze a festő Simone fiai! Tom jó barátja Dominicnak. És név szerint ki is vagy?
 A festő Simone fiai -még így se hallottam,hogy emlegették őket. Először az jutna mindenki eszébe,hogy tényleg ők a Tokio Hotel ikrei,de úgy tűnik az elit társaságnak egész másképpen rögzültek be. Furi..
-Emma Bloom. -vágtam rá.
-A szálloda örökös! Tudtam,hogy ismerlek.Jövő hétre van esténk a szállodád báltermében. -egy pillanatra lenézett a pályára. -Aki most fut az az idősebbik fiam Josh, csak a családi hét miatt utazott haza Amerikából. Tudod nálunk ez hagyomány. Jót sportolunk,bálokba,operákba,éttermekbe kárunk.
Oda pillantottam. Nem is hasonlított Domincra. Méz szőke haja volt és széles álla valamint válla,kék tenger kék szemű,izmos.
-Josh, sportoló,a legjobbakkal edz Amerikában. -folytatta. -Ráadásul nagyon okos,művelt. Szereti az irodalmat és a festészetet. Simone galériáira mindég hivatalos,gondolom a fiaival is jóban van,de nem annyira mint Dominic.
-Nem olyan mint Don....-suttogtam.
-Josh gyere ide kérlek! -intett neki. A fiú teljes hadi lábon futott oda hozzánk. -Bemutatlak Emmának. Az új szálloda örökös itt Hamburgban.
-Szia Josh vagyok,örülök,hogy megismerhetlek! -tárta szét a karjait. Gondolom ölelésre várt. Nagy nehezen felálltam és megöleltem.
-Én is örülök neked!
Kényelmesen visszaültem és felhúztam a lábaimat,majd átöleltem őket.
-Én most itt  hagylak titeket. Ismerkedjetek. -távozott Frau Delux.
-Francia terveztetés. -bökött a köröm cipőm felé Josh.
-Igen. A páromtól kaptam karácsonykor. Honnan tudtad honnan van?
-Mindenfelé utazok. És jó pár barátnő után fújom az ilyen dolgokat. És ahogy látom a párodnak jó ízlése van.
-Igen,neki van a legjobb ízlése a a Világon.
-Kár. Először azt hittem,hogy azzal a vörös lánnyal Dominic újabb hárem tagjai vagytok.
-Annak a vöröskének neve is van! Skyler! -elővettem egy cigit és rágyújtottam.
-Oké nem tudtam! Nem kell leharapni a fejemet. Amúgy kivel jársz?
-Kaulitz-cal. A fiatalabbikkal.
-Billel? Az anyjuk meg az én anyám együtt nőttek fel. Én tisztára azt hittem a gyerekről,hogy buzi. Vagy te olyan alibiribi vagy?
-Buzi? Alibiribi? -felálltam. -Te utolsó faszkalap tudod kiről beszélsz előttem? Tisztában vagy vele mit dumálsz rólam és róla?
-Jó,bocsi nem gondoltam komolyan,csak hülyültem! -nevetett,mintha vicces lenne.
-Majd a pöcsödre lépek és én sem gondolom komolyan,vágod? Geciláda!
A kezemmel elegánsan hátradobtam a hajam és tökéletes lépésekkel lesétáltam a kilátóról,ott hagyva az idegtépő Josht.

Próbáltam elvegyülni a sok Delux között,de nem nagyon ment. Mindegyik egy utolsó alpári paraszt volt,távol esik tőlem az ő stílusuk. A sok művész agy között Dominic lassan úgy tűnt mint valami kis fekete folt az ő baszott nagy történelmükben. Amilyen lekezelően beszéltek róla...
Don valóban néha túlzásba viszi a beszívottságot és egyebeket,de alapjáraton csodálatos személyiség.
Tényleg! Hol van Don és Sky?
Ugyan már! Hol máshol lennének? Szobán. Fogyi kis köcsögök; itt hagynak a sok nagy fasz között.
Elsétáltam a nagy házig és valahogy megkerestem Don szobáját.
-Hahó gyerekek! -nyitottam be nagy lendülettel.
-Na szia Em! -köszönt Sky miközben nagyot szippantott a vízipipából.
-Láttam anyám rád akasztotta Josht.
-Ne is mond... Egy tapló.
-Nekem mondod? -beleszívott ő is a pipába,majd felém nyújtotta. -Amszterdamból van.
Elvettem és beleszívtam.
-Huuu jó féle....-fújtam ki a füstöt. -Anyád nem akadt ki,hogy bent szívsz?
-Nem. A szellőző rendszer gyorsan kiviszi a szagot. Ha tudná 14 évesen hányszor pörköltem a kicsike alá.
*
-Kivagyok! -Bill elégedetten helyezkedett el a napozó ágyban,egy csomó gyors kajával és Haribóval.
Georg és Gustav a távolban gyilkolta egymás,Tom pedig épp leccucolt ikre mellé.
-Este elmehetnénk bulizni.
-Mi van? Egy italt se tudsz kikérni,de azért bulizni akarsz.
-Jó akkor nem megyünk.
Bill a telefonján kezdett egy pötyögni.
-Kitalálom: Emmának írsz. Mióta leszálltunk a gépről el sem szakadsz attól a geci telefontól.
-Nem válaszol és aggódom érte.
-Fuu hallod el se bírom képzelni,ha egyszer talán gyereked lesz mit fogsz csinálni? Nyomkövetőt szereltetsz rá?
-Bocs,hogy éle,többet nem fordul elő! -grimaszolt.
-Ilyenkor Németországban zajlik az élet. Hagyd már kicsit élni!
*
Skyler feldobódva nyitott ajtót. Simone állt vele szemben 1000 waatos mosollyal.
-Szia Skyler! -köszönt.
-Jó reggelt Simone. Hogy,hogy itt? Tomék nincsenek is itthon. -ellépet az ajtótól és kezével betessékelte Simonét.
-Igazából én nem is a fiaimhoz jöttem,hanem hozzátok. -Sky után sétált a konyhába. -Reménykedtem benne,hogy itt vagy.
-Ilyen messzire képes voltál feljönni Loitsch-ból?
-Igen. Bill kért meg,hogy jöjjek föl és nézzek rátok. És vászont is kellett vennem. Tényleg! Hol van Emma?
-Alszik.
-Ilyenkor? Már dél van...
-Bill...detto!
*
A telefon csörgésére összerezzentem. Nem szoktam fel kelni a csörgésre,de most sikeresen megtörtént.
-Haló? -szóltam bele.
-Szia kicsim! Anya vagyok. -csengett Victoria hangja németül... németül?! 
-Anya,te mióta tudsz németül?
-Pár éve. Jól titkolom igaz?
-Hát jah. Miért hívtál?
-Már nagyon akartam hallani a hangod. Sofival minden héten beszélünk,de te fel sem hívsz!
-Bocsi,de nem volt időm. Pár napja jöttem haza Los Angelesből.
-Miért voltál te ott?
-Tommyval buliztunk.
-Áhh! Bill hogy van?
-Gondolom én jól.
-Mi az,hogy gondolod te?
-Rég beszéltem vele.
-Mi? Csak nem szakítottatok?
-Nem. Turnézik és alig van időnk egymással beszélni.
-Hiányzik? Ha gondolod adok pár jó tanácsot.
-Kösz nem kell.
-Fuu még jó! Úgyse jutott most eszembe semmi.
Halványan felnevettem.
-Van egy olyan érzésem,hogy nekem van a legbulisabb anyám a Világon.
-Hát jól gondolod. Arra gondoltam felmegyek pár hétre.
-Gyere! Arra az időre kicsit hazacuccolok Berlinbe.Már szinte minden cuccom itt van. A gardróbunk úgy néz ki mintha bomba robbant volna.
-Mire felmegyek szerezz nekem valaki fiatalt.
-Anyaaa!
-Mi van?
-Férjnél vagy.
-Ugyan már! Peternek aztán tök mindegy,hogy megcsalom vagy nem.
-50 felé szerintem hanyagold a pasizást.
-Most azt akarod mondani,hogy egy vén öreg szatyor az anyád? Drágám a legnagyobb divatcégeknél dolgoztam! -nevetett. -Vagy 20 évesen cikinek találod,hogy vad dolgokra vágyom? Felőlem beszélhetünk másról is.
-Ugyan miről?
-Mondjuk..szex?
-Naa nee! Elég nekem Dominic,mint szexmániás.
-Dominic? Helyes gyerek?
-Anyaaa!
-Jó bocsika! A nagy kibeszélő showt hagyjuk 2 nappal későbbre.
-Miért pont 2 nap?
-Mert 2 nap múlva már a drága lányaimat boldogítom! Amíg te nyafogtál én elintéztem a jegyem.
-Huu neked találták ki az internetet.
-Persze. Megyek pakolni kicsim. Csáócsáó!
-Csáó! -kinyomtam.
Hihetetlen. Van egy 50 éves anyám aki szeretőt akar magának tartani... Nem is olyan rossz elképzelés.
Kell egy vész fasz!